Visszatérés

Kovács István csaknem 30 éven át szolgált – idővel állomásfőnökként – a Nógrád megyei Romhány vasútállomásán. Itt érte a 2007-es vonalbezárások híre is, amely ezt a szárnyvonalat sem kímélte: azév márciusában gördült be az állomásra az utolsó személyvonat. Három évvel később, 2010-ben nyugdíjazták. Azóta nem járt korábbi munkahelyénél – egészen 2017 decemberéig, amikor visszakísértem a ma már omladozó vakolatú állomáshelyre, ahol a berendezett főnöki iroda helyett egy szétvert, falnak támasztott ágy, az utoljára általa szignózott forgalmi napló és három évtized szabad szemmel nem látható emlékei fogadták.

Kovács István csaknem 30 éven át szolgált – idővel állomásfőnökként – a Nógrád megyei Romhány vasútállomásán. Itt érte a 2007-es vonalbezárások híre is, amely ezt a szárnyvonalat sem kímélte: azév márciusában gördült be az állomásra az utolsó személyvonat. Három évvel később, 2010-ben nyugdíjazták. Azóta nem járt korábbi munkahelyénél – egészen 2017 decemberéig, amikor visszakísértem a ma már omladozó vakolatú állomáshelyre, ahol a berendezett főnöki iroda helyett egy szétvert, falnak támasztott ágy, az utoljára általa szignózott forgalmi napló és három évtized szabad szemmel nem látható emlékei fogadták.

Visszatérés

Kovács István csaknem 30 éven át szolgált – idővel állomásfőnökként – a Nógrád megyei Romhány vasútállomásán. Itt érte a 2007-es vonalbezárások híre is, amely ezt a szárnyvonalat sem kímélte: azév márciusában gördült be az állomásra az utolsó személyvonat. Három évvel később, 2010-ben nyugdíjazták. Azóta nem járt korábbi munkahelyénél – egészen 2017 decemberéig, amikor visszakísértem a ma már omladozó vakolatú állomáshelyre, ahol a berendezett főnöki iroda helyett egy szétvert, falnak támasztott ágy, az utoljára általa szignózott forgalmi napló és három évtized szabad szemmel nem látható emlékei fogadták.