Kis-Berlin

Kisszelmenc egy apró, szinte csak magyarok lakta, 200 lelkes falu Ukrajnában. Nagyszelmenc egy nagyjából ugyanekkora település Szlovákiában. Mindössze néhány lépés és egy határ választja el őket egymástól, mióta ’46-ban egy éjjel a falu közepén húzták meg a határt a szovjetek. A fizikai akadály az életminőségben is markáns választóvonallá lett. A 15 évvel ezelőtt megnyitott gyalogos határátkelő jobbléttel kecsegtetett az ukrán oldalon, egymás után nyíltak a ruhaboltok a Szlovákia felől érkező tehetősebbek örömére, a nagy bevételek idővel mégis elmaradtak; a bevásárlóturisták átszoktak a 20 kilométerre fekvő Ungvár sokkal nagyobb piacára. A lakók és boltosok egy részéből taxis lett, akik 20-25 euróért cserébe kínálnak retúr utat a kárpátaljai városba, így szállítva el a lehetséges vevőket a talpon maradt kereskedők elől. Kisszelmenc lakossága közben egyre apad: az idősek meghalnak, gyermek alig születik a községben, a munkaképes lakosság egy része pedig Magyarországon próbál szerencsét.